Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

2018. január 23. 21:19 - Dalmaa97

Paul McCartney halott!?

A különböző összeesküvés-elméletek nagy népszerűségnek örvendenek napjainkban, ám van egy olyan teória, amely évtizedek óta a köztudatban van és híveik kitartanak mellette.

1969-ben röppent fel a teória, mely szerint a legendás Beatles zenekar énekese és basszus gitárosa, Paul McCartney egy autóbaleset során 1966-ban elhunyt.the-beatles.jpg

A zenész egy teherautóba hajtott, és teste a felismerhetetlenségig roncsolódott.  A másik sofőr sokkos állapotban tekintette meg a holttestet, melynek zsebében egy noteszt talált, rajta azzal a telefonszámmal, amelyet baj esetén hívni kell. A szám a Beatles menedzseréé, Brian Epsteiné volt, aki azonnal a baleset helyszínén termett. Jó menedzser lévén, azonnal megoldáson gondolkozott, és kitalálta, hogy a zenekar rendkívüli népszerűsége miatt egy hasonmást keres McCartney helyére, különben az feloszlana nélküle. Felkeresett egy bizonyos William Campbell nevű férfit, aki korábban már McCartney hasonmás-versenyeket nyert, ráadásul mit ad Isten, ugyanolyan hangja van, ugyanúgy gitározik, és ugyanolyan dalszövegírói vénával van ellátva, mint maga a legenda. A milliós összegek hallatán a férfi bele is ment a cserébe, a hazugságba.

Epstein a kamionost lefizette, hogy hallgasson, a rendőröknek pedig azt mondta, hogy azért volt csak a közelben, mert valaki ellopta Paul kocsiját, és hívták, hogy megtalálták azt.

 A szerepcserébe a zenekar többi tagja is beleegyezett, hiszen ők is érezték, hogy Paul nélkül a Beatles is megszűnik létezni, márpedig hatalmas összegek folytak be a világhírű bandának.

Campbell felvételeket nézve leutánozta McCartney mozgását és gesztusait, illetve némi plasztikai műtét is segített elérni a tökéletes külsőt.

 587add124b4d6.jpg

Cáfolat: A valóság az, hogy a baleset meg sem történt, hiszen annak időpontjában barátnőjével, Jane Asher-rel a Franciaországtól Kenyáig tartó nyaralásukon voltak.
Az egész elmélet egy rádiósműsorba betelefonáló által terjedt el, majd később tényként hozta le több újság is.

De miért vannak sokan meggyőződve erről a nem mindennapi, ám mégis immár 49 éves teóriáról? Mivel a rajongók több bizonyítékot is felfedezni véltek az 1969 után megjelent lemezeiken és dalaikon.

 

Első számú bizonyíték: Abby Road lemezborító

Az 1969-ben megjelent album ikonikus borítóján a tagokat láthatjuk, amint egy zebrán haladnak át. Az összeesküvés-elmélet rajongók szerint egy temetési menetet láthatunk, ahol az elől lépkedő, buddhizmus felé fordult John Lennon fehérben van, amely keleten a gyász színe. Ő testesíti meg a papot. Mögötte Ringo Starr feketeruhában, koporsóvivőként. Őt követi Paul, aki a többiekkel ellentétes lábbal lép, és mezítláb van. A mezítlábas temetkezés pedig a brit szigeteken ősi szokás volt. Mondani sem kell, hogy ez azt jelenti, hogy ő a hulla. Leghátul George-t láthatjuk, aki tetőtől talpig farmerben a temetői alkalmazottat jelképezi.paul-is-dead.jpg

A jobb oldalon egy fekete halottaskocsi szerepel, a bal oldali fehér autónak pedig a 28IF (28 HA) a rendszáma, amely azt hívatott szimbolizálni, hogy Paul 28 éves lenne, HA még mindig élne.

 A hátsó borító sem maradhat ki az elméletek sorából. A bal oldalon 9 kör alakú bemélyedés látható, amelyeket ha összekötünk egy hármas számot fedezhetünk fel, a Beatles név mögötti árnyék minta pedig egy koponyát ábrázol. Mit is jelent mindez? A három tagot plusz egy halottat.abbey-road-back-cover2jpg.jpg

 

Cáfolat: Azonban ebben a rendszámos elméletben egy kis csúsztatás van, ugyanis ekkor még csak 27 éves. A borítón szereplő jelekbe pedig, nem nehéz mindefélét belemagyarázni, elvégre irodalomórán is bármit belemagyarázhatunk abba, hogy miért pont vörös a versben szereplő függöny.

 

Második számú bizonyíték: Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band lemezborító

Az 1967-ben megjelent album borítóján már halott emberek szerepelnek, és sokan egy szimbolikus sír fölött gyászoló tömegként értelmezték őket.

A tagok közül egyedül McCartney áll velünk szemben, a többiek pedig felé fordulnak. A háta mögött egy nyitott kéz látható, amely keleten a halál szimbóluma.thebeatles-sgtpepperslonelyheartsclubband.jpg

Mindannyian egy sír fölött állnak, és egyedül Paul kezében látható fekete hangszer.

A borítón a négykarú Síva isten, a pusztulás szimbóluma is jól kivehető, akinek egyik karja pont rá mutat.

 

A hátoldal bizonyos elemeinek bizonyítékként való beállítása természetesen itt sem maradhat el.
Itt már mindenki szemben áll velünk kivétel Paul, akinek a hátát láthatjuk, jelezve hogy ő bizony halott.

Emellett ruhájának ujjára az OPD betű hármas van rávarrva, amely az amerikai helyszínelők rövidítése arra az esetre, ha valaki hivatalosan halottá nyilvánítanak, azaz Officially Pronounced Dead.mi0000913329.jpg

Cáfolat: A rajongók mégse rendelkeznek olyan sas szemmel, ahogy azt eddig gondolhattunk, ugyanis valójában az OPD hármasból utolsó betű nem D, hanem P.

A lemez hátoldalára készült képen azért látjuk Pault háttal, mert az Egyesült Államokban volt, és Mal Evans helyettesítette őt a fotózás erejéig.

 

Harmadik számú bizonyíték: A dalszövegek

Sokak szerinte, ha néhány dalukat visszafelé játszunk le, hallhatunk utalásokat McCartney halálára. Azonban valószínűleg csak a teóriákat kedvelő rajongók hallják bele ezeket a bizonyos bizonyítékokat, utalásokat.

A teóriákat kedvelők és terjesztők szerint a Yellow Submarine című dalban elhangzik a „Paul is dead” mondat.

A Strawberry Fields számukban John Lennon elejt egy „I buried Paul”, azaz „Eltemettem Pault” mondatot.

Cáfolat: Lennon ezt természetesen cáfolta, mivel ő „Cranberry sauce” kifejezést énekelte, amely már csak a dal címe miatt is sokkal hihetőbb.

 

Negyedik számú bizonyíték: Ringo Starr beismerése

Ringo Starr egy interjúban mondta el, hogy az összeesküvés-elmélet igaz. A Hollywood Inquirer című lapban úgy fogalmazott, hogy: „Amikor Paul meghalt, mind pánikba estünk! Nem tudtuk, mit tegyünk, és Brian Epstein, a menedzserünk azt javasolta, hogy bízzuk meg William Campbellt, átmeneti megoldásként. Azt hittem, hogy csak az utolsó egy-két hét lesz, de az idő csak telt és senki nem vette észre, így folyamatosan játszottunk együtt. William-ről kiderült, hogy nagyon jó zenész, és szinte jobban csinálta, mint Paul. Az egyetlen probléma az volt, hogy nem tudott kijönni Johnnal, egyáltalán nem”      

 Cáfolat: A Hollywood Inquirer nevű lap valójában nem létezik, és természetesen így Ringo Starr sem adhatott nekik exkluzív interjút. AWorldNewsDailyReport.com, amely elsőként „vette át” a gigantikus hírt, igazából egy szatirikus álhíroldal, amely rendszeresen közöl szórakoztató, ám nem sok valódi tényt tartalmazó írást.

 

A cáfolatok ellenére természetesen sokan hisznek az elméletben, elgondolkozni pedig tényleg érdemes rajta, hiszen minden emberben benne van a kíváncsiság, és a rejtélyek iránti érdeklődés, ez a teória pedig minden ilyen igényt kielégít.

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rejtelypince.blog.hu/api/trackback/id/tr2713598521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Generic Jingle 2018.01.24. 10:47:19

Az egész történet már az elején defektet kap: a teherautó sofőrje az összeroncsolódott testet látva sokkot kapott, de azért elkezdett a holttest zsebében turkálni. Talál egy noteszt egy telefonszámmal, amit fel is hív, a mentők és rendőrök helyett.

Egész szép teljesítmény.

bollokcs 2018.01.24. 12:21:10

Elvis bezzeg nem halt meg - csak hazament. :)

Marhaság.

eßemfaßom meg áll 2018.01.24. 12:40:34

"elgondolkozni pedig tényleg érdemes rajta"

Tényleg érdemes minden nettó fasságon elgondolkozni?

Terézágyú 2018.01.24. 12:48:28

Ez az egész teória hülyeség - de te blogger még szarul is meséled el, bocs. Egy csomó momentumot rosszul mondasz el, egy csomót kihagysz stb. stb.

erol 2018.01.24. 12:49:04

Az is elég életszerű, hogy pont úgy néz ki, pont olyan hangja van és pont olyan dalokat ír.

kissiú 2018.01.24. 13:13:37

És pont balkézzel gitározik.

Dalmaa97 2018.01.24. 13:16:41

@Pihent Operátor: Mindabból, amit leírtál még inkább látszik, hogy ez csak az unatkozó rajongók által kitalált teória

Dalmaa97 2018.01.24. 13:17:50

@Generic Jingle: Egy fanatikusok által kitalált teóriában minden lehetséges :D

Dalmaa97 2018.01.24. 13:25:22

@Terézágyú: Sok momentumot nem hagytam ki, inkább csak olyanokat amelyek nem olyan fontosak, márpedig nem akartam túl hosszú bejegyzést írni, valljuk be azt annyira nem szeretik az emberek. A témáról bárki írhat, nyugodtan lehet, sőt biztos nagyon sokan jobban írnák meg, főleg az én szar mesélésem mellett :)

commentes nikk 2018.01.24. 13:31:11

A beatles eleve gyíkemberekből állt.

Kicknick 2018.01.24. 13:43:20

Igazából klónozták a baleset után, de azt majd csak 200 év múlva lehet bejelenteni, amikor legálissá válik az eljárás.

verkli 2018.01.24. 14:26:56

Ha egy pont ugyanolyanra cserélték ki, akkor semmit sem vesztettünk. Szerencsénk van, hogy épp volt raktáron.

Taxman 2018.01.24. 14:59:46

Hú bakker! Akkor én igazából William Campbell rajongó vagyok kb. 40 év óta?!

ComLo 2018.01.24. 15:49:29

Nem is tudom mikor halottam erről elöször, talán úgy 15-20 éve, de örülök hogy valaki eszembe jutatta, és összefoglalta a bizonyítékokat. Köszi! :-)

Raketta25 2018.01.24. 16:22:06

A linken található egy jóval szórakoztatóbb és összeszedettebb formája a konteónak:
konteo.blogrepublik.eu/2011/02/05/a-beatles-konteo/

És azon az oldalon még számos ilyen található. Személyes kedvencem a Djatlov incidens. :)

M1nd3gy 2018.01.24. 16:50:38

A blogger pedig maga Zámbó Jimmy.

Magyarázat: mikor kiengedték a kórházból (mert igazából túlélte a lövést) a managere nem akarta visszengedni a színpadra mert hiányzott a fél feje.

Ezért kitalálták, hogy ezek után vagy politikus lesz, vagy blogot fog írni mindenféle titokzatos baromságról egy pincében.

Mert ehhez elég egy agyfélteke is.

Puszi

Dalmaa97 2018.01.24. 17:07:43

@M1nd3gy: Évekkel ezelőtt ugyanerről a teóriáról olvastam a Rockinform nevű újságban, gondolom annak a cikknek az írója is egy agyféltekével rendelkezik. Sokan készítenek blogot, írnak cikkeket rejtélyekről, de ha a tv-ben, pl. a Discovery csatornára is rápillantanál, akkor ott is találkoznál hasonló rejtélyekkel foglalkozó érdekes műsorokkal.
Puszi

dtibor 2018.01.24. 18:15:13

És mindenki titkolja, ennek ellenére egy csomó jelzést adnak a külvilág felé.

Tökönrúgott Feleségek 2018.01.24. 19:05:40

Halottak a Sergent Pepper borítóján 67-ben? Tony Curtis, Frank Sinatra, Marlon Brando, Marlene Dietrich és talán Muhammad Ali?

lüke 2018.01.24. 20:07:48

Abbey mint az apát!

efi 2018.01.24. 20:22:09

És miért nem kérdezte meg senki, hogy mire gondolt a költő?
Különösen a lemezborítók ügyében.

mira_barocsi 2019.03.09. 16:12:55

Az a vicc, hogy William Campbell már meghalt 2011-ben. A baleset nem is igaz. 4 cikket olvastam erről. Az első azt állítja, hogy Paul egy fának vagy oszlopnak ütközött az autóval és leszakadt fejjel szedtek ki egy 25 éves srácot. A második azt, hogy, úgyszintén fának vagy oszlopnak ment neki egy autó, de ott már a srác 27 éves volt, de 28 évesnek hazudták be. A harmadikban meg azt, hogy kamionnak ütközött és úgy halt meg. Ez a negyedik. Ne szórakozzunk már gyerekek. Ha Paul meghalt volna akkor a "klónja" nem ment volna át a Wings-be és ma sem tournézna. Nem kell mindent készpénzre venni.
Paul McCartney még él! ;) <3
süti beállítások módosítása